2012. december 14., péntek

A számítógép függőség

A mai fiatalok nagy része számítógép függő.  Mint mai fiatalok, gyakran találkozunk ezzel a jelenséggel. Először is, vajon mikortól számít valaki már függőnek? Internetfüggőnek számít manapság az, akire ebből a nyolc tényezőből legalább öt igaz: ha a tervezettnél jóval több időt tölt internetezéssel, ha a körülöttük levőket becsapja azáltal, hogy hazudik nekik arról, hogy mennyi időt tölt a gép előtt, aki a hangulatát is csak internetezéssel tudja feljavítani illetve rossz hangulat, idegesség vagy depresszió fogja el, ha a közelében valaki korlátozni akarja, hogy mennyit-időt tölthet a számítógép előtt.
Három interjúalanyunk különböző korúak és neműek. Van köztük egy kamasz fiú (14 éves), egy kamaszkor előtt álló lány (11 éves) és egy anyuka (48 éves). Különféle számítógép-internet használati szokásaikról kérdeztük őket. Válaszaik jól tükrözték, az X és Z generáció jellegzetes vonásait, miszerint ugye előbbi tagjai ők csak megélték, ezzel ellentétben a Z generáció már beleszületik ebbe az internet irányította világba. Erre viszont jó ellenpélda a 11 éves lány, aki ugyan Z generációs, mégsem mutat érdeklődést a számítógép iránt.

Először a 11 éves Petrát kérdeztük:
  • -          Milyen oldalakat látogatsz, és mennyi időt töltesz ezekkel?
  • -          Google, Freemail, Youtube, Müller oldala és kb 10 percet.
  • -          Ha nem férsz hozzá a géphez, hogyan reagálsz rá?
  • -          Nem zavar egyáltalán.
  • -          Bírod- e, hogy napokig ne ülj a gép elé?
  • -          Persze bírom, akár hetekig nem nézem meg a leveleimet.
  • -          Hol használod a leggyakrabban a számítógépet?
  • -          Otthon használom.
  • -          Rendelkezel- e saját géppel?
  • -          Nem.
  • -          Alapjáraton sem ülnél le internetezni, vagy a szüleid korlátoznak ebben?
  • -          Nem ülnék, mert nem szeretem.


A 14 éves Soma már egészen más válaszokat adott a kérdéseinkre.
  • -          Milyen oldalakat látogatsz, és mennyi időt töltesz ezekkel?
  • -          Facebook, G-mail. Általában fél órát naponta.
  • -          Ha nem férsz hozzá a géphez, hogyan reagálsz rá?
  • -          Elfogadom, de van, hogy zavar.
  • -          Bírod- e, hogy napokig ne ülj a gép elé?
  • -          Egy pár napig igen, aztán nehezen.
  • -          Naponta mennyi időt töltesz a gép előtt?
  • -          Hétköznap kb. 2 órát, hétvégén akár 4 órát is.
  • -          Hol használod a leggyakrabban a számítógépet?
  • -          Otthon.
  • -          Rendelkezel- e saját géppel?
  • -          Nem.


Az X generációs édesanya, Éva válaszai:
  • -          Milyen oldalakat látogatsz, és mennyi időt töltesz ezek használatával naponta?
  • -          Elolvasom a leveleimet a gmailen, és elolvasom a híreket az indexen, és megnézem az Omega együttes honlapját. Kb. fél órát használom ilyen célra az internetet.
  • -          Ha nem férsz hozzá a géphez, hogyan reagálsz rá?
  • -          Mivel a munkámhoz elengedhetetlen a számítógép használat, ezért ha valamilyen okból nem tudom használni, akkor azt viselem olyan jól.
  • -          Bírod- e, hogy napokig ne ülj a gép elé?
  • -          Persze bírom, akár hetekig nem nézem meg a leveleimet.
  • -          Hol használod a leggyakrabban a számítógépet?
  • -          A munkahelyemen.
  • -          A gyermekeidet korlátozod az otthoni számítógép-, internet használatban?
  • -          Próbálok odafigyelni arra, hogy legyen egy időlimit, továbbá, hogy megfelelő oldalakat nézegessenek. Természetesen csak tanulás után ülhetnek a gép elő szórakozás céljából.

Összegzés: Jól látszódik, hogy a kamasz fiú tölti a legtöbb időt a számítógép előtt. Mindennap használja, hétvégente pedig jóval több időt tölt el a gép előtt; igénye van rá. Fontos megjegyezni azonban, hogy a fiú nem nevezhető számítógép vagy internet függőnek! Az anyuka, csak a szükség miatt használja (munkahely), próbálja a lehető legkevesebb időt eltölteni ezzel a tevékenységgel. A kislányról úgy gondoljuk, hogy egy pár éven belül úgy is tagja lesz a nagy internetes családnakJ

1 megjegyzés: