2012. december 12., szerda

8 óra munka, 8 óra facebook, 8 óra bármi csak internet???


Kisfiam/kislányom kapcsold már ki azt a … gépet!


Hangzik el sok háztartásban ez a mondat. A függőség ma már szinte napi szintű kérdés az idősebb és a fiatal generáció között. Három embert kérdeztem meg erről, mit gondolnak. Anyám, apám, és egy velem hasonló korú ismerőst. Szüleim a rendszerváltás előtti időszakot képviselve nem tudták mit jelent internet függőnek lenni. Természetesen úgy gondolják, hogy amikor elvonulok a szobámba és nem jövök ki órákig már függő vagyok. Az ismerősöm viszont hozzám hasonlóan az Y generáció gyermeke és együtt nőtt fel az internet terjedésével. De mitől válik valaki függővé? Erre 8-ból 5 kritériumnak kell megfelelni és köszöntjük Önt a függők közt!

Magamat nem tartom internetfüggőnek, úgy gondolom a facebook vagy a youtube-on hallgatott zenék és videok csak egyfajta szórakozás számomra, amit esténként a napi tetteim után pihenésképpen teszek. Én nem a gép előtt töltöm a fél életemet ahogy apám gondolja. Általában csak este 7-8 óra után jutok el a gépemhez, igaz akkor sokáig leragadok előtte. 
"Igazából a sok fiatalra, akik a személyes találkozások, élmények helyett inkább a kommunikáció ezen fajtáját választják, ami kényelmi szempontból számukra jobban működik, délutáni, esti óráikat internetezéssel töltik, ami arra utalhat, hogy nem tudják magukat mivel lefoglalni" idéztem a velem hasonló korú barátomtól. 
Arra a kérdésemre, hogy függőnek érzi-e magát így válaszolt "bizonyos helyzetekben leragadok a gép előtt, de összességében találok más elfoglaltságot is kis mértékben annak érzem magam" ez talán arra is utalhat, hogy lenne már elvégzendő dolog, ő mégis az internetes semmittevés választja vagy nem? Akár nem hiszen a multitasking világában a gép előtt párhuzamosan dolgozik is.
Nem érzi magát depressziósnak, sőt nem esett az oversharing csapdájába sem. Viszont érzi, hogy időnként az idő csak úgy elszalad és a hangulata is javulhat. Persze a függőség egyes jelei megjelennek, de úgy gondolom akit megfogott az internet világa, annál a személynél meg kell hogy jelenjen.
Aztán nézzük a másik generáció, a szüleimet. Ők nem születtek bele, sőt nem is igazán együtt nevelkedtek az internettel. Már felnőttként tapasztalták először. Viszont érdekes látni amikor a szülő generáció szídja gyermekét az internet használat miatt, miközben ők sem vetik meg. 
SŐT! Jó igaz nincsen facebook profiljuk és még nehezen ismerik ki magukat a számítógépen, de van e-mail címük és őket is érdekli, hogy mit kaptak üzenetben. Tény, ezek nagyobb része munkavégzésükhöz elengedetlenek, DE a különböző oldalakra való feliratkozásaik és a velejáró hírlevelek már nem. A youtube videokat sem ítélik el és ha lemaradtak valamelyik tv-műsorukról, neten bepótolhatják és élnek is vele. Kis böngészés és máris időzavarban vannak, gyorsan múlik az idő ők maguk meglepődtek, hogy mennyit is ültek előtte. Akkor ki is a függő?

Még így is elmaradnak az Y és a Z generáció internethasználatától, de ők is befogadóak annak ellenére, hogy rossz véleményük volt/van róla. Nem tervezik a facebook használatot, de nem mondtam le róla, hogy egyszer hozzásegítsem őket ehhez. Lehet függővé tenném őket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése